Legendás St. Leger történetek

NyomtatáshozNyomtatáshoz

Legendás St. Leger történetek

 

A Kiegyezés utáni években némi szemléletváltással, és több új programpont bevezetésével megújult a magyar lóversenyzés.

 

Fejlődésnek indult a lófuttatás, ami addig kizárólag az arisztokrácia felső rétege számára volt elérhető. 1868-ban lefutották a Monarchia első Derby-jét az addigra megépült freudenau-i pályán. Az 1870-es évektől megjelent a turfon a banki és az ipari tőke, ezáltal sokkal több ló és tulajdonos lett, sokkal több versennyel. S mindezekhez egy olyan erős közgazdasági tényező járult, mint a totalizatőr bevezetése. A bookmaker fogadások mellett megjelent Toto, a fogadóközönség széles rétegének lehetőséget adott a kis pénzzel való játékra, ezzel aktív részesévé váltak a versenyeknek. A versenyszervező 1876-ban a tradicionális angol mértékegységekről, a mérföldről és a fontról áttért a méter és a kilogramm egységekre. Új versenyek kerültek az éves programra, például 1870-ben futották az első St. Leger-t a régi üllői úti pályán. Hároméves lovak kerültek a programra 1 3/4 mérföldön 106 fontot vittek a mének és 104-et a kancák Herceg Esterházy Pál által felajánlott 100 aranyáért.

A nyerő a BUCCANEER apaságú CADÉT volt, aki előzőleg a Freudenau Derby-t is nyerte.

Mindkét alkalommal Osborn ülte. A nyerő ló tulajdonosa Gróf Széchenyi István fia, Gróf Széchenyi Béla volt, aki a már említett 1868-as első Derby-nyerő Wissehard tulajdonosa is volt.

 

KINCSEM 1877-ben, a St. Legerben azt a Prince Giles the First-öt verte 10 hosszal, akivel később a Badeni nagydíjban holtversenyt futott.  Tíz évre rá leánya, OLLYAN NINCS.  1905-ben holtversenyben ért a célba 2 ló, már 2800 méteren. Mindkét lónak, HORKAY-nak és RIZI-BIZI-nek ugyanaz volt a tulajdonosa, nyergükben az első magyar zsokék, akik az angol és amerikai sztárok hegemóniáját megtörték BONTA és JANEK. Szemere Miklós által felfedezett majd Angliába küldött Bonta Ferenc ült a favoriton, HORKAY-n. A tulajdonos - aki szenvedélyes játékos is volt - minden pénzét, no meg némi ingatlanját is feltette a bukiknál, annyira bízott lovában. Biztosítékként betette RIZI-BIZI-t is, hogy kellő iramot diktáljon HORKAY-nak, akit a Newmarketből nemrég visszatért Janek Géza lovagolt. Az isten áldotta tehetségű és nagy formával visszatérő Janek mindenáron produkálni szeretett volna valami nagyot, hogy a következő szezonra minél jobb szerződést tudjon kötni. A start után élre ment RIZI-BIZI és csinált egy olyan tempót, ami „neki” jó, majd az egyenesre fordulva az utolsó négyszázon, mikor látta, hogy kezd jönni Bonta, akkor Janek egy igen fergeteges finisbe kezdett, itt akarta megmutatni, mit tanult Angliában. Keményen bottal, kézzel küzdött a rászaladt HORKAY-val. Ekkor Bonta átszólt a vezető lovat lovagló Janeknek, hogy ”várjál én vagyok!”, miközben hihetetlen energiával lovagolta HORKAY-t, hogy tartani tudja a lépést. A közönség némán állt a tribünön és várt. A két ezüstszínű dressz az élen, mögöttük a többiek már nem tudtak lépni velük. A célon egy lóként mentek át. Szemere az utolsó 400-on életének leghosszabb percét élte át, mely éveknek tűntek a számára. A kiabálástól elment a hangja és a célba érkezés pillanatában úgy érzete, hogy nincstelenné vált, koldus lett. A két lovas ölbe zuhant fejjel jött vissza a jártatóba. Szemere hófehér arccal csak hápogott, a bukik láthatatlanul mosolyogtak : „Most elkaptuk Szemerét!”

A rendben jelzés után a számtáblára kihelyezték a befutási sorrendet. HOLTVERSENY. A bukik reménykedése nem vált be, Szemere színe és hangja kezdett visszatérni. Janek lehetetlenül kicsire zsugorodott, miután meghallotta visszamázsálás után gazdájának egyetlen rekedt szavát: „Takarodj!”. Ezután Janeket valóban elbocsátotta és eltiltotta az ezüstszínű dressz, arany sapka viselésétől.

 

A Monarchia versenyüzemének erejét jól mutatja, hogy ebben az évben, azaz 1905-ben 1101 versenyt rendeztek a magyar pályákon, az elsőt kora tavasszal Alagon, az utolsó őszi meetinget a jól bevált Eperjesen. RIZI-BIZI 18 versenyben futott abban az évben. A szezont Alagon kezdte és zsinórban négyet nyert. A szezon végén 9 nappal, a Leger után futott a Lovaregyleti Díj 2800 méterén Huxtable-val, majd rá 3 hétre elment Bécsbe és egy 2000 méteres hendikepben Bontával közeli 5. lett a 17 lovas mezőnyben. A szezont 7 győzelemmel és 67.580 forint nyereménnyel zárta. HORKAY, évjáratának egyik legjobbjaként tavasszal a Király Díjban jött ki és lett utolsó, majd a Derby-ben is gyengén futott. Ettől függetlenül jó ló volt, csak rosszkor született, mert a nagy klasszisnak, PATIENCE-nek volt az évjárattársa, aki veretlen volt és összesen 268.365 forintot keresett tulajdonosának Gróf Festetics Taszilónak. HORKAY ennek ellenére 75.440 forint nyereményig jutott.

 

Húsz évre rá, 1925-ben a Kincsem Park nyitó évében megismétlődött az előző eset a St. Leger-ben. Az Alagi Díjat és a Derby-t is megnyerő BAJTÁRS holtversenyben ért a célba PRONTO-val. BAJTÁRS lovasa Sajdik Sándor volt, a kiváló karikatúrista, Sajdik Ferenc apja, aki a napokban hunyt el 83 éves korában. Fergeteges humorát, amelyet ceruzával vitt papírra, apjától, apja bohém életéből vett gegekből merítette. Az óriási finis másik szereplője, a két háború közötti idők fergeteges zsokéfenoménja, Schejbal József volt, aki már huszonéves korában nyakába akaszthatta azt az ezüstlevelekből készített babérkoszorút, amelyet az addig nyert győztes lovak nevei díszítették. A koszorú 1000(!) levélből volt összerakva, melyet tulajdonosai készítettek ez alkalomra. A két idomár Horthy Jenő és Kaposi Nándor a két tulajdonos, Gróf Jankovits Bésán Endre és Wenckheim Dénes. A világháború pusztítása és a trianoni területvesztés ellenére 1033 versenyt futottak hazánkban.

 

Száraz György