Emlékezés Aperianov mesterre

NyomtatáshozNyomtatáshoz

A magyar lóversenyzésben a II. világháború után sok minden megváltozott. Létesítményeink romokban, a telivér állomány szinte teljes egészében eltűnt és egy teljesen más új ideológia mentén szerveződött a társadalom. Az újraindult lóversenyzésben az államosítás következtében sok minden megváltozott. Talán ebben az új helyzetben a lovak, a jockeyk, de legfőképpen a trénerek munkája maradt változatlan formában, azaz a régi módszerekkel és elméletekkel végezték a szakmai munkát. A híres alagi Pejachevich iskola, amely az 1900-as évek első évtizedeiben indult, hihetetlen nagyszámú tehetséges kiváló szakembert nevelt, akik majd a ’45 után eltávozott angol szakemberek helyébe léptek. Az utolsók közé tartozott, aki még a gróf Pejachevich Albert alagi iskolájába beíratkozott az Aperianov Zakariás volt. 1940-ben egy kellemes őszi délelőttön a 13 éves ifjú kiment Alagra, ahol apja akarata szerint beiratkozott a jockey iskolába. Az első benyomások lenyűgözték, hihetetlen hatással voltak rá a pedáns istállóudvarban sétáló versenylovak jockeyk-kal. Így indult a XX. század egyik legkiválóbb szaktekintélyének a karriere. Ekkor már Albert fia gróf Pejachevich János volt a tréner, aki gyermekkorától kezdve apja mellett mindent megtanult, amit a versenylovakról tudni lehetett.

A munkáját szorgalmasan és alázattal végző „Pubi”, mert ez volt az istállóneve, mikor életében először dresszben jockeyként besétált a szentélybe, a ringbe, valami csodálatos érzés vette körül. A publikum, amely körülvette a ringet be-be kiabálásokkal adott hangot véleményének. Valaki így kiáltott fel, mikor meglátta az ifjú Aperianov Zakariást. …”Pubikám” elkezded Te is?” ”És ettől kezdve a pályán lettem mindenkinek Pubi. Köszönöm a bekiabálónak, mert mit kezdtem volna e „lehetetlen” névvel, mint Zakariás.” A lovastanlók számára kiírt versenyekben 45-öt nyert, amely szép teljesítmény egy fiatal részéről, majd felhagyott a lovaglással, mert a súllyal gondjai voltak. Aztán a megváltozott új rendszerben elég hamar 25 évesen elismerve hozzáértését, kinevezték trénernek. Talán az „új világban” előnynek számított az oroszosan csengő név!

Mindent úgy csinált, amint elődeitől látott, tanítómesterének minden szavát betartotta, de arra is korán rájött, hogy a szakmai sikereknek velejárója a szerencse is. Elöször BAKONY, a kiváló sprinter került az istállójába, majd jött DIREKTOR, a majdnem mindent megnyert pej mén. Ekkor már elismert név volt Aperianov mester a pályán:„…nálunk nagy szerepe volt a szerencsének, rossz lóval nem lehet Derbyt nyerni”… mondta később valamelyik Derby megnyerése után és neki 1961-ben jött el az a szerencsés szituáció, hogy egy széles hókájú, minden lábán magasan kesely, kapitális sárga mén IMPERIAL került az istállójába. Ő lett a század második felének legeredményesebb magyar versenylova. Miután kétéves korában veretlenül, hat győzelemmel téli pihenőjére tért, már sejthető volt, hogy egy nagy kincs van a mester istállójában.

Kétéves korában az utolsó versenyét Freudenauban az Ausztria Díjban futotta. Nem is olyan régen IMI 1956-os bécsi rejtélyes futása és a disszidálások miatt kényes téma volt a nyugatra való utazás. 1962-ben, mikor Bécsbe készült IMPERIAL a mesternek kiadták a parancsot, a lovat Gelics fogja lovagolni, mert Németh Ferenc nem kaphat vízumot. Ezek nehéz pillanatok voltak Aperianov számára, akinek az volt a filozófiája: „A tréner munkájára a jockey teheti fel a koronát, de romba is döntheti” Már napokkal a verseny előtt kimentek Bécsbe a lovakkal, ahol kellemes meglepetésre, gyerekkori bajtársaival, sőt tisztelt tanító mesterével is találkozhatott. Gróf Pejachevich János, aki elismert tréner volt egész Európában miután ’56-ban kiment azonnal a Röttgeni Ménes szerződtette és jockeyja, Alafi Péter volt. De a többi Alagról disszidált lovas szakember is azonnal állást kapott jó nevű német istállóknál. János gróf meghívta egy vacsorára Aperianov mestert és régi alagi barátait. A beszélgetés a holnapi Ausztria Díjról folyt. „Pubi” elmondta, hogy az ő gondozottja, IMPERIAL jó ló, nagyon tud menni. „Úgy gondolom, holnap biztosan nyer”. Amire a gróf mosolyogva azt válaszolta. „Nehezen hiszem, hogy a könnyű kis pej kancámat, KÖNIGIN OLGÁT valaki legyőzi. Másnap egymás mellett néztük a tribünről a versenyt. „START” elindultak, a mikrofonból csak ez hallatszott KÖNIGIN OLGA… KÖNIGIN OLGA… KÖNIGIN OLGA, aztán a lovak a tribün elé értek és akkor már csak ez hallatszott, IMPERIAL…IMPERIAL…IMPERIAL. S hogy mennyire változott nagyra becsült mesterem véleménye a célt látva azt már nem tudom, mert azonnal eltűnt a pályáról. Az Ausztria Díjat a bírói ítélet szerint IMPERIÁL hat hosszal nyerte.

1963-ban két derbygyőzelemmel elkezdte a világraszóló derbygyőzelmi sorozatát a mester. IMPERIÁL nyert Bécsben és Budapesten is. A pálya akkori vezetőit „megtanította” erre a szakmára, sőt annyira értettek a lóhoz, hogy érthetetlen dolgokat csináltak és követeltek. A mester higgadt maradt és mindent úgy csinált, mint eddig. A nagy boxot visszafalazta normális méretűre. Az ajánlott tréningváltoztatásokat szép finoman elhagyta és csakis a ló érdekeit vette figyelembe. 1963 novemberében IMPERIÁLLAL belépett a nemzetközi lóversenyzés elit körébe az amerikai John D. Shapiro-nak köszönhetően. Az Aperianov istálló repülőgépre szállt és a világ akkori legnagyobb lóversenyében a 100.000 dolláros futamban a Washington D.C. International-ban, a Laurel Parkban képviselte a magyar színeket.

Derbygyőzelmeinek a száma csak egyre nőtt és MENEDZSER 1998-as győzelmével a 17. kék szalagját gyűjtötte be. A világ lóversenyzésében ez a szám hihetetlenül nagy, belegondolva, hogy évenként csak egyszer futnak Derbyt. A régi nagyok Szigeti (4), Adams (2), Balogh (2), Mravik (3) sem közelítik meg, míg Aperianov mester kortársai közül Horák (2), Házi (2), Németh Ildikó (2), sőt a nagy rivális és barát Mátyus György is csak 2 Derbyt nyert. De a Monarchia kiemelkedő nagy angol trénere, John Reeves hosszú évtizedes pályafutása során is „csak” hatot.

A Derby győzelmekhez hozzátartozott annak akár több napig tartó megünneplése is. A fentiekből úgy látszik mesterünknek több alkalommal volt rá oka. Igaz nem volt absztinens, jó kedvvel ünnepelte ő is a derbygyőzelmeket, de mint filozófiája a tréneri viselkedésről, a helyes életmódról, azt vallotta… „A dorbézolás befolyással van a hivatásra” Az ilyen életmód elveszi a nyugalmat és minden esetben megtámadja az idegrendszert, mint ahogy nyilatkozta Rostás Margónak a Telivér c. szaklap egyik 1996-os számában a vele készített interjú kapcsán.

A trénerek feladatáról, mint fentebb láthattuk, igaz az a mondás, hogy számtalan szakmai és életbeli helyzetben helyt kell állniuk, azaz tevékenységük valóban sokrétű.  A nyerő versenylóval való mutatkozás, nyerő a politikában is.

A tréneri mesterség rejtelmeibe pillantottunk be és megpróbáltuk, ha vázlatosan is, a több mint 200 éves sport e kiemelkedően fontos szereplőjét a bemutatni. Sokrétű feladat a tréneri munka, ez kiderül a megidézett valamikori és jelen idők mestereinek válaszaiból. A tradíciók következetes folytatása, a tapasztalt módszerek alkalmazása, a sportszerű életmód (idegrendszer!) és a szerencse. Ezek a mindenki által a legfontosabbnak tartott követelmények. Azonban van egy olyan tulajdonság, amivel születni kell, ez az intuíció, az állattal való kapcsolatteremtés lehetősége, érzék a lóhoz, amely nélkül talán nincs is siker. Reménykedünk, hogy megvannak azok az egyéniségek a magyar lóversenyzésben, akiktől lesz mit átvenni a fiatalabb generációnak.

Száraz György